2010. január 10., vasárnap

Ékszerek...

Az ékszerek már évezredek óta az emberek szenvedélyei, akár csak a középkori kalózok kincs utáni vágya. Az ékszerek mindig is a pompa, gazdaság és az előkelőség szimbolizálói voltak. Az ékszerek jelentős történelemmel rendelkeznek, amelyek közül megosztanék egyet a következő cikkemben. Régen átfúrt csigahéjakat találtak az akkori régészek a Földközi-tenger környékén, mik egyértelműen csak ékszerek lehettek, hiszen azok a tengeri csigahéjak több száz 1000 évesek voltak. Ez tehát azt is bizonyítja, hogy az ékszerek már több, mint 100 000 éve az emberi kultúra részei. Ékszerek tehát már ekkor is vonzották az embereket. Az ember már ekkor is felékszerezte tehát magát. Ez sokakat meg is döbbentett az ékszerekkel kapcsolatban, hogy az ékszerek már ilyen régóta az emberi kultúra részévé váltak. Az ékszereket régen sokkal mélyebb tartalommal ruházták fel, mint azt mai napjainkban.


Míg a napjainkban az ékszerek a pompát és a gazdagságot, eleganciát szimbolizálják, addig az ősi ékszerek vallási és társadalmi összetartozás szimbolizálói is voltak. Az ékszerek a kereskedelem szempontjából először az ókori Görögországban nyilvánultak meg. Az ékszerek jelentősége az i.e. hatodik századtól növekedni kezdett és ez a kereskedelmi kapcsolatok erősödéséhez vezetett. Az ó kóri Hellasban az ékszerek legelterjedtebb formái az állatfigurás motívumok voltak. Az ékszerek típusait tekintve a görög szigeteken első sorban gyűrűket, fülbevalókat, nyakláncokat és karkötőket készítettek az ékszerkészítő mesterek. Az i.e. egészen a 4. századig az ékszerek és drágakövek fizetőeszközként szolgáltak, de innentől már az ékszerek és a drágábbnál drágább ék és drágakövek már díszítőkövekként voltak jelen. Az ékszerek szempontjából a legmagasabb jelentőséggel a gyűrű bírt mindig is, mert ez az az ékszer, amely az összekötődést, az összefonódott kezeket szimbolizálója. Az ékszerek készítése először a Római Császárság idején indult meg. Ekkoriban az ékszerek csak is az az előkelők és a nemesség számára készültek.


Ékszereket szigorúan ők és csak is ők hordhatták. Mindennek ellenére azonban az ékszerek utáni kereslet egyre jobban csak növekedett. Az évszázadok során egyre kifinomultabb technikákat alkalmaztak a legszebb ékszerek elkészítése érdekében. Mára az ékszerkészítés már nagyon modern és kifinomult technikával történik. Az ékszerek napjainkban már semmilyen értelemben nem tekinthetők valutának, fizetőeszköznek. Az ékszereket pénzért vesszük az ékszerboltokban, csakúgy, mint a cipőket a cipőboltokban. Az ékszerek az anyagukat tekintve sokfélék lehetnek. Palládium, Titán, Platina, Ezüst, Arany és egyéb. Mindegyik ékszer alapanyagból készül fülbevaló, nyaklánc és gyűrű egyaránt. Az ékszerórák is nagyon divatosak mellesleg. Az ékszerek készülhetnek tisztán aranyból, vagy ezüstből, de lehetnek ötvözetek is. Ekkor a nemesfémet adott esetben az aranyt például platinával vagy titánnal ötvözik az ékszerkészítés során. Az ékszerek szempontjából a platina az egyik legnemesebb fém, amely a kophatatlanságáról és sav, lúg állóságáról lett olyan elterjedt. Az ékszerek gyakran vannak még további drágakövekkel díszítve, mint rubint, gyémánt stb...


Az ékszerek célja, hogy mind formában és mind az anyagukban azegyediséget hangsúlyozzák. Sok kultúrában az ékszer és az ékszerek az örökkévalóság szimbólumai is, melyek egy részt elérhetetlennek is tűnnek sokszor. Az ékszerek közül az arany, mint ékszer a legtöbbször használt alapanyag egyike, mert mindenki által jól ismert. A színarany színe mindig sárga és az ilyen ékszerek 24 Karátosak. Az aranyékszerek színe mindig az ötvözetektől függ, így sok ékszer színe fehérarany. Hazánkban az aranyból készült ékszerek körében háromféle aranyszínt ismerhetünk meg a sárga, fehér és a vörös arany. Az ezüst a második legelterjedtebb alapanyaga az ékszereknek. Az ezüst ékszerek a közkedveltségüket első sorban a színüknek és a kedvező áruknak köszönhetik. A komoly ezüst ékszerek azonban sok esetben vetekednek az aranyékszerek és aranyozott ékszerek áraival. Az ezüstből készült ékszerek további előnye, hogy könnyen megmunkálhatók és ez az oka annak, hogy az ezüst ékszerek miért is voltak a gyémántok foglalatai. Az ezüstből készült ékszerek körében 925%-es ötvözeteket használnak és ezt hívják Sterlingnek. Az ékszerek tehát egy csodálatos kis világ képviselői.


Az ékszervásárlás terén csak be kel mennünk a legmenőbb ékszerboltokba, ahol nyakláncok, gyűrűk és karkötők ezreivel fogunk találkozni.Az ékszerek tehát nem csak a gazdagságról szólnak, mert az ékszerek a pompa és csillogás mellet évezredes történelemmel és hagyományokkal is rendelkeznek.